Kültéri kettős mozgásérzékelő
Kültéri kettős mozgásérzékelő, épületek homlokzat védelmére, rádiós kivitelben is megrendelhető. A homlokzattal párhuzamosan max. 10 fokos síklátással rendelkezik. Megbízható vakriasztás mentes működés. A kültéri mozgásérzékelők a beltéri társaikkal azonos elven működnek, vagyis a látóterükben fellépő hőmérséklet változás révén érzékelik a mozgást, a melegvérű élőlények hőkisugárzása és a környezeti hőmérséklet közti különbséget felhasználva. Megtalálhatók köztük a csak passzív infravörös érzékelőket tartalmazó és a mikrohullámú érzékelőkkel kombinált kivitelű eszközök is. Ezek a kültéri infra érzékelők térvédelemre szolgálnak, az általuk belátott teret védik elsősorban, ezért biztonságos felhasználásuk jellemzően épületek közötti, épületfalakkal legalább részben védett helyeken ajánlott. Problémát jelenthet, hogy a védett térbe kerülő melegvérű állatok, a növényzet szél miatti mozgása, az esetleges széllökések és az erős napsugárzás is képesek jelzéseket okozni. Nyílt terepen csak különleges esetekben alkalmazzák. Kerületi védelemre történő alkalmazásuk sem célszerű, elsősorban gazdaságossági okokból, hiszen hatótávolságuk erősen korlátozott, általában maximum 20-25 méter.

 

Kültéri kettős mozgásérzékelő rádiós kivitelben

Beépített tartós elemről működik. Kistestű állatok, repülő madarak mozgására nem vált ki vakriasztást.

 

Rádiós érzékelő: Az alábbi vezetékes érzékelők többsége rádiós kivitelben is megtalálhatók ugyanebben a megjelenési formában. Működésük belső elemről történik. Alkalmazásuk ott válik indokolttá, ahol nem megoldható a kábelezés.

kulteri_kettos_mozgaserzekelo
RISCO típusú professzionális kültéri mozgásérzékelő. A házban két mozgás érzékelő (PIR) és mikrohullámú radar (MW) egybeépített kombinációját találjuk. A téves riasztások elkerülése érdekében mindkét részének egyidejűleg kell érzékelnie a riasztási állapot kiváltására. Ekkor jelez piros fénnyel az előlapi LED. Zöld visszajelzés esetén csak hő változást, sárga visszajelzéskor pedig valamely tárgy elmozdulását érzékelte. A cserélhető lencsékkel idomulni tud a megfigyelt terület formájához és még egyéb finom beállításra is lehetőség van.
Kültéri mikrohullámmal kombinált kettős mozgásérzékelő
Kültéri kettős mozgásérzékelő
Kültéri kettős mozgásérzékelő, épületek homlokzat védelmére, rádiós kivitelben is megrendelhető. A homlokzattal párhuzamosan max. 10 fokos síklátással rendelkezik. Megbízható vakriasztás mentes működés.
Kültéri mikrohullámmal kombinált kettős mozgásérzékelő
Kültéri mikrohullámmal kombinált kettős mozgásérzékelő, terület védelemre. Tartozék térlátó lencsével és két fajta folyosólátó lencsével
kettos_mozgaserzekelo_szetszerelt
Kültéri infra belső kialakítását láthatjuk.
kettos_mozgaserzekelo
Paradox típusú kültéri duál mozgásérzékelő épületek homlokzat védelmére kifejlesztve, Homlokzatra szerelve, szinte azzal párhuzamosan érzékel jobbra és balra is 12-12 m–re alsó és egy felső sávban. Mindkét sáv egyszerre történő megsértése vált ki riasztást külön-külön jobb, vagy bal oldali érzékelésnél.